Egy egész nyarat átívelő új élethelyzet indult el nemrég, amit vegyes érzésekkel éltem meg, aztán azon kaptam magam, hogy már az első napján gőzerővel takarítok. Vágy ébredt bennem arra, hogy rend legyen körülöttem.
Utána jött az autó, a kert – majd elégedetten nyugtáztam, hogy tulajdonképpen egy hét alatt teljesen rendet raktam magam körül.
Pedig valójában magamban raktam rendet.
A változással még mindig furcsa barátságban vagyunk. Valamikor tárt karokkal fogadom, valamikor pedig nem szívesen nyitok ajtót neki, holott tudom, hogy mindig fejlődést hoz magával ajándékba.
Így voltam ezzel most, ebben az új élethelyzetben is: alig vártam, hogy elinduljon, és utáltam, amikor megérkezett.
És ekkor jött a rendrakás.
Igazából arra vágytam, hogy legyen valami, ami az enyém. Jobban mondva valami, ami belőlem fakad, ami én vagyok. Ami ismerős ebben az ismeretlen, új helyzetben.
Amikor megtisztult a környezetem, és megtöltöttem a teret a saját energiámmal, akkor éreztem először azt, hogy minden rendben van. És hogy minden rendben lesz.
Elkezdtem újra kapcsolódni emberekhez, sokkal önazonosabban, mint korábban. Elkezdett letisztulni az irány, amit a vállalkozásomban szeretnék életre hívni. Többet főztem, mint az elmúlt hetekben összesen, mert igényem lett a változatosságra.
Rend. Kapcsolódás. Változatosság. Megújulás.
Az ezek iránti igényt hozta magával az új élethelyzet első hete. És teret ahhoz, hogy mindez kibontakozhasson a maga módján.
Már sejtem, hogy az ajándék, amit a változás a háta mögött tartogat, az nem más, mint én vagyok. Új formában, a saját igazi minőségemben.
Azt hiszem, kinyitom neki az ajtót, és behívom, mert bármennyire is kellemetlen vendég néha, kíváncsi vagyok, hogy milyen meglepetéssel készült még.
Te hogy éled meg a változást ebben az erőteljes időszakban? Számodra milyen ajándékokat tartogat?
(Kép: Unsplash / Marc A. Sporys)